Bortnyik műve az 1954-ben induló persziflázssorozathoz, a Korszerűsített klasszikusokhoz kapcsolódik, melyben a festő régi mesterek egy-egy művét írta át egy-egy meghatározó modern művész stílusában azzal a céllal, hogy a modernizmus szellemes kritikáját adja a párosítások révén előálló parodisztikus eredményekkel. Bortnyik 1945 után pedagógusként és alkotóként egyaránt a kommunista kultúrpolitika egyik végrehajtó szereplője lett, s hangsúlyt helyezett arra, hogy a realizmussal szemben visszaszorítsa a modern művészet formalistának bélyegzett irányzatait. Az Eris almája – melyet nagyobb méretű táblakép formájában is megfestett 1967-ben – nem része a sorozatnak, de a klasszikus téma kifordítása és a karikatúrába hajló hangvétel révén szoros szálakkal kötődik hozzá. A sorozat darabjaitól eltérően itt nem a művészet vagy annak feladata a képben jelentkező kritika tárgya, hanem vélhetően a társadalmi korszellem, amit az új szocialista értékrend szerint kívántak átalakítani. A kép egyik legfeltűnőbb vonása, hogy megcserélődtek a nemi szerepek az eredeti mitológiai témához képest: a legszebb halandó férfi (Parisz) és a három istennő helyett középen egy sematikus, csábos és ledér nőalak áll három esetlen férfi társaságában, akik közül a „legszebb” almáját a divatos sportöltözékben feszítő motoros kapja a nőtől, a kispolgári és az értelmiségi típusokat képviselő figurákkal szemben.
